A Nagy-Pietrosz, avagy Köves-havas nem csupán a Radnai-havasok, hanem egyben az egész Keleti-Kárpátok legmagasabb hegycsúcsának megtisztelő címét is magáénak tudhatja. A második bécsi döntést követően néhány évig (1940-1944) az akkori Magyarország legmagasabb pontja volt, ez idő alatt hivatalosan Horthy Miklós kormányzó nevét viselte. Első dokumentált megmászása 1796 augusztusából ismeretes Kitaibel Pál és gróf Waldstein Ádám természettudósok, Schütz János festő, valamint helybeli román vezetőik által. A kétnaposra sikeredett kirándulás történetét Kitaibel saját naplójában örökítette meg, beszámolóját 1941-ben az Erdélyi Kárpát Egyesület (akkor még Erdély nevet viselő) folyóiratában újra leközölték. Egyébként valószínűsíthető, hogy a helybeliek közül már korábban is fel-felmerészkedtek egyesek.
A csúcs a főgerinc egyik északra kiágazó vonulatának része. Míg déli oldala egységes tömbként emelkedik az őt határoló völgyek fölé, északon meredek leszakadásokkal három glaciális katlanra oszlik, ezek nyugatról kelet felé: a Kis-katlan (Zănoaga Mică), a Nagy-katlan (Zănoaga Mare) és a Mosolygó-tó katlana (Zănoaga Iezerului). Az első kettőt a Vörös-torony (Turnul Roşu), az utóbbiakat pedig az Öreg-láb (Piciorul Moşului) nevű gerinc választja el egymástól. Borsa irányából aránylag rövid úton megközelíthető, nem véletlenül a hegység egyik leginkább látogatott pontja. Megmászása kedvező időjárási körülmények között nem nehéz, azonban mindenképp jó erőnlétet kíván. A csúcson egy rozzant, sorsára hagyott, egyesek által szeméttárolóként használt védkunyhó vár jobb időkre. Itt időnként csúcskönyvet is találni (kis füzet egy műanyag dobozban), ahová bejegyezhetjük látogatásunkat.
A Nagy-Pietroszon jelölték ki a hegység első természetvédelmi területét, még 1932-ben. Botanikai értékei mellett a Radnai-havasok hányattatott sorsú zergeállományának is egyik utolsó mentsvára az 1979-ben UNESCO „Ember és Bioszféra” rezervátummá nyilvánított környék.
A csúcsról kelet felé végigkövethetjük a Radnai-havasok teljes főgerincét, északra a Visó völgyének túloldalán emelkedő Máramarosi-havasokat, nyugatra a szintén szomszédos Széplest, dél felé a Borgói-hegységet és a Kelemen-havasokat. Tiszta időben természetesen jóval távolabbra is ellátni: déli irányban akár a Déli-Kárpátok vonulatáig, kivételesen jó látási viszonyok között pedig nyugat felé a Magas-Tátráig.
Maga a csúcsra vezető túra elég nehéz, több kilóméteres folyamatos 8-10%-os emelkedő köves ösvényen. A szerpentinses út mellett több helyen szép kilátás adatik meg. A falu (Borsa) és a tengerszem közötti túraszakaszon csak 1 db vízvételi hely, forrás van, kicsivel több, mint félúton. Ezt be lehet kalkulálni a vízmennyiség számolásnál.
A havasi hízóka (pinguicula vulgaris) élőhely pontosan az út mellett egy északra néző részen található. Elég hosszan találhatunk növényeket, kb. 10 méteres szakaszon. A talaj kissé köves, morzsalékos barnás, gyökerekkel teleszőtt, többféle növénytársulást megfigyelhetünk.
Amikor ott jártunk a növények már elvirágoztak.
A túra három részre osztható. Az első szakasz a várostól felvezető, a meteorológiai központig és a menedékházig tartó szakasz, ez a leghosszabb. Utána a tengerszemig már nincs jelentős szintemelkedés. Itt szokott mindenki megpihenni, mert innen kezdődik a második, “durva” része a túrának. A tótól kiindulva erősen köves, meredek szerpentin vezet fel a gerincig. Aki nincs ilyenhez szokva, annak kell is a tónál elfogyasztott szendvics energiája! A gerincre felérve hirtelen kinyílik a tér és megcsap a szél, ezért a jó széldzseki még nyáron is kell. Az izzasztó hegyi szerpentin után kiizzadva jól meg lehet fázni! Innen már csak egy kisebb gerinctúra az utolsó szakasz a csúcsig. ha szerencsénk van tiszta időben igen messze el lehet látni. A csúcs a Radnai hegyek legmagasabbika, 2303 m.
És a végére még pár növénykép.
