A Drosophyllum ritkaságnak számít a húsevő növények között, mivel viszonylag száraz , mediterrán éghajlati viszonyok közt nő, és kedveli a kopár, sziklás hegyoldalakat, déli lejtőket. Sok helyütt földutak mentén jelenik meg ahol ráadásul a talajt valamilyen fizikai zavaró hatás is éri.
Hogy milyen összefüggés van a zavartság és a kedvező növekedési feltételek között, egyelőre nem tisztázott, esetleg a magok csírázásánál a talajszemcsékkel való súrlódás előnyös lehet, erről még később bővebben szó esik.
A Drosophyllum lustitanicum a Drosophyllaceae család egyetlen tagja, magyarul tévesen harmatfűnek fordítjuk, annak ellenére hogy a legújabb kutatások bebizonyították, hogy genetikailag több közük van a kancsókákhoz, mint a harmatfüvekhez. Magyarázatra szorul még a neve is, „lusitanicum” – Római Birodalom provinciája Luzitánia (a mai Portugália területe) volt.
Elsősorban Portugália óceánparthoz közeli vidékein találhatunk rá, valamint elszórva Spanyolország és Marokkó egyes vidékein is tenyészik. Jellemzően 200km-nél nem messzebb élnek az óceántól, melyre a magyarázat a következő: Mivel a nyár rendkívül száraz, az eső június és augusztus között igen ritka, viszont a növényeknek szükségük van vízre, amit a hajnalban az óceán felől érkező köd formájában hasznosítanak.
Rovarfogó technika:
Hasonló a harmatfüvekéhez, viszont a tentákulumok nem mozognak, sem a levelek. A ragacsos cseppek sűrűn sorakoznak a levélen, áldozatokra várva.
Két féle mirigy található itt, az egyik feladata, hogy odaragassza az áldozatot, a másik pedig az állat mozgását érzékelve kibocsátja az emésztő enzimeket, ami feloldja az állat testét, majd a keletkező „levest” a növény hasznosítja, és ennek segítségével aztán tápanyaghoz jut.
Kiemelendő még ,hogy a cseppek igen ragacsosak, viszont a bele került állat képes mozogni, a „ragasztót” pedig magával hordozza, melynek következtében egyre több nyálka veszi körbe, míg végül megfullad.
A növény erőteljes mézillatot áraszt, -hasonló a kobraliliom illatához-, melynek segítségével magához csalogatja gyanútlan áldozatát A portugál harmatfű igen nagy növény. Kifejlett korban a leveleinek hossza meghaladja a 30cm-t, s maga a növény elérheti az egy méteres magasságot is.
Érdekesség továbbá, hogy a növény a gyökerein keresztül kibocsát egy kémiai anyagot, mely a fajtársakra nézve növekedés lassító hatású.
Úgy gondolják, ez azért van, mivel a mediterrán talajokhoz szokott drosophyllum nyáron igen kevés talajvízzel kell hogy beérje, ezért társait gyengíteni próbálja, hogy neki több víz jusson. Hosszú, robosztus főgyökere is ezt támasztja alá, melyet mélyen a talajba ereszt. Ezen tulajdonsága miatt érdemes cserepenként csak 1 növényt nevelni.
Hosszú , egyenes leveleket növeszt, melyek idővel elhalnak, és az elhalt levélmaradványokból egy szoknyaszerű képződmény alakul ki, melyek felett friss, zöld levelek sorakoznak.
Tartása:
Talaj:
Egyenlő arányban perlit, kvarchomok, és vermikulit. Néhány cm-es lávakő darabok szintén jó összetevői a talajnak. Természetes környezetében homokos, szikla-törmelékes talajban nő, melynek jó a vízáteresztő képessége.
Öntözés:
Fontos rá felhívni a figyelmet, hogy ez a növény sokkal szárazabb talajt kedvel, mint a legtöbb rovaremésztő növény. Öntözéskor, amit egyébként hetente maximum 1-2 alkalommal végezzünk, figyelni kell, hogy a talajon átszivárgó víz egyből a környezetbe jusson, vagy ha tálkát tartunk a cserép alatt, akkor a vizet azonnal öntsük ki belőle, mivel gyökerei hajlamosak a rothadásra.
Fény:
Direkt napsütésre van szüksége, ám az első pár hónapban csak a reggeli napsütésből kapjon, vagy félárnyékos helyen tartsuk, majd folyamatosan szoktassuk hozzá a tűző naphoz.
Klíma:
Mivel mediterrán növény, ezért semmiféle károsodás nem éri, ha nyáron 30-35 fokban van a tűző napon, néhány napig a 40 fokos hőséget is elviseli. Nyugalmi időszakra nincs szüksége , viszont hazájában a tél viszonylag nedves és a nappali hőmérséklet 10-15 fok körül alakul, így teleltetésénél ezt vegyük figyelembe.
Szaporítás, nevelés:
Ez a növény csakis egyetlen módon, magvetéssel szaporítható, minden egyéb módszer (levélvágás, gyökérvágás, sőt még a pikírozás (tűzdelés) is, csődöt mond. A növény nem tűr semmilyen gyökérzavarást, így sem átültetni, sem talajcserét végezni nem lehet. A magok viszonylag nagyok, kb. 2 mm nagyságúak, tehát viszonylag könnyen kezelhetőek.
A legcélravezetőbb, ha finomszemű csiszolópapírral addig dörzsöljük a mag külső burkát, amíg némi fehér rész láthatóvá nem válik. Ekkor már szabadon bejuthat a mag belsejébe a víz, melyben 24 órán át áztatjuk vetés előtt. A GA3 savval is kezelhetjük a magokat, ezzel jó és gyors csírázási arányt érhetünk el viszont figyeljünk a hígításra, ami 150-200 ppm között javallott.
Az előkezelt magokat szórjuk vékony vermikulit rétegre, majd figyeljük őket minden nap. A magot és környezetét tartsuk nedvesen. Takarás nem szükséges( de így is működik) Amint a csírázás legkisebb jelét is tapasztaljuk, azonnal rakjuk át „lakhelyére” egy kb. 20 cm vagy nagyobb átmérőjű, és mély cserépbe, a föntebb részletezett talajkeverék tetejére. Ha sikerrel jártunk, és világos, napos helyen tartjuk akkor gyorsan fog fejlődni növényünk, és 1-2 éven belül virágozni is fog.
